Nem olyan régen megtudtam két egykori tanáromról, hogy munkájukért kitüntetésben részesültek. Kevés olyan szituációt tudnék elképzelni, amikor még inkább csak a fejemet fognám, hogy ez most micsoda. Ugyanis éppen ez a két tanárom volt számomra teljesen értékelhetetlen, a pedagógia abszolút mélypontja az egész általános iskolai és középiskolai tanulmányaim során. Miért is? Mert egyikük gyakorlatilag semmit semmit sem tanított az évek alatt, de szó szerint semmit. Valahogy elvoltunk órán, én se tudom már pontosan, mit is csináltunk. Olyan is volt, hogy kétszer leadta teljesen ugyanazt az anyagot, bár ez "leadásnak" nem volt nevezhető, mert valami filmet tett be, amit óra alatt megnéztünk - kétszer is. Fogalma sem volt arról, mit csináltunk, csinálunk az órákon. Ő még a látszatját is alig-alig próbálta fenntartani annak, mintha valami órafélét tartanánk. Valami számonkérés volt azért, de az is olyasmi volt, amire nem is nagyon próbált felkészíteni minket, tehát számon kérte rajtunk azt, amit mi valahogy vagy össze tudtunk szedni magunktól, vagy nem. Viszont a "tanár" tanórákon kívül olyan kirobbanóan fantasztikus dolgokkal foglalkozott, hogy az iskolának muszáj volt kitüntetnie. Hogy a nevetség tárgya volt maga a tanár az egész iskola számára azért, amit művel órákon, az senkit nem érdekelt.
A másik tanárban az volt a jó, hogy nagyon sokszor órára be se jött. Hihetetlen, de van ilyen, ebben egyedül volt az összes tanár között, akit valaha ismertem. (Nyilván van olyan, hogy betegség vagy valami más miatt nem megy be az iskolába, amiről az igazgató is tud. Viszont ő ott volt az iskolában, csak az óráira általában be se ment, és soha nem hallottam arról, hogy ennek valami indoka lenne.) Elismerem, az évek alatt tényleg volt olyan időszak, amikor így vagy úgy, de oktatott minket, ez elég rövid időszak volt. De mit ne mondjak, nem sorolnám ez alapján az időszaka alapján sem a kiemelkedő pedagógusok közé.
Nyilván vannak jó és rossz tanárok. Vannak, akik irreálisan osztályoznak, rosszul magyaráznak, és elege van belőle az összes tanulónak, de az ilyen tanár legalább csinál valamit, próbálja oktatni a tárgyat. Van olyan tanár, aki önéletrajzi elemeibe avatja be a tanulókat, ez sokszor még szórakoztató, érdekes is lehet. Van olyan tanár, aki teljesen másról beszél az órán, mint a tantárgya, és olyan, aki például illemtan órákat tart a tantárgya helyett. Olyan is van, aki egyáltalán nem szigorú, de leadja az anyagot és számon is kér azért valamit. Olyan is van, aki nagyon szigorú. Tehát sokféle tanár van, aki így vagy úgy, de csinál valamit órán. De az említett két tanár gyakorlatilag még órán sem csinált semmit. Úgy elvolt valahogy. És őket kitüntették. Sem tantárgyat, sem nevet nem írok. Bár szólásszabadság van, véleményszabadság van. Nem szidom ezeket a tanárokat, nem kívánok rosszat nekik. Egyszerűen csak az oktatás és a pedagógia legnagyobb mélypontjának tartom, hogy őket kitüntették, mint tanárokat.
Milyen volt ehhez a két tanárhoz a viszonyom, illetve az ő viszonyuk énhozzám? Az egyikük határozottan gyengébb képességűnek könyvelt el engem, néha sugárzott is belőle a megvetés. A másikuk talán átlagos képességűnek gondolhatott, vagy talán átlag alattinak, igazából nem tudom, csak sejtem. Az tény, hogy mindkét területen, amit ők oktattak, értem el sikereket, amit nem mindenki ér el, erről ezek a "tanárok" semmit nem tudnak. Bokros teendőik miatt nem is lett volna kapacitásuk valószínűleg odafigyelni a tanulókra, megismerni őket jobban. Hiszen valami nagyon bokros teendőik lehettek, ami miatt nem volt kapacitásuk tanítani. És kitüntették őket, mint tanárokat. Nem neheztelek rájuk, bár jogosan tehetném is, hiszen az iskola feladata is lenne felismerni a tehetséget, képességeket, és fejleszteni azokat, és kihozni mindenkiből, amit lehet, illetve elindítani, segíteni ebbe az irányba valamilyen módon. Nincs bennem harag, nincs bennem neheztelés, egyszerűen csak ledöbbentem, hogy őket kellett kitüntetni.
Nyilván én is láthatom rosszul a dolgokat, lehetek elfogult. Mióta kijártam azt az iskolát, eltelt pár évtized, és így látom a dolgot, ahogy most leírtam, és ugyanígy láttam volna ezt diákkoromban is.
Csődben van az iskolarendszer és a pedagógia. Már az se számít, hogy a tanár hogyan tanít, tanít-e, beballag-e órára. Weöres Sándor versében a tanulókra gondol, de úgy látszik, lehetne a tanárokra is értelmezni ezt:
|
Egyszer volt egy nagy csoda, |
