Sajátos hangulata van a télnek. Amikor az ember ránéz a havas tájra, mintha valami teljesen új, addig ismeretlen világ tárulna fel előtte. Egy olyan világ, ami talán csak a fantázia szüleménye, és ahol minden olyan más, minden olyan "végtelen", ahol sajátos nyugalom van és az ember mintha ilyenkor kikapcsolna a társadalmi lét dolgaiból. Mintha ilyenkor saját, belső világomba mennék be, ahol kivételesen nem unalmas, megszokott önmagammal találkozom, hanem mintha valami sajátos végtelenségbe kapnék betekintést, ahol a már ismert problémáim, rossz tulajdonságaim, fájdalmas korlátaim nem léteznének és a korlátok nélküli önmagamba kapnék betekintést.
A késő délután enyhén sötét, mégis csupa fehér tájképe valahogy más, mint a többi dolog. A csupasz fákat befedő hó is valahogy más.
Nem csak a tél, hanem egyéb "hétköznapinak" mondható látványok is váltottak már ki ilyet belőlem, főleg talán tizenéves koromban. Lehet, hogy kissé álomvilágban élek, hogy ezt többször észrevettem már.
Gyerekkorom óta, mióta foglalkoztat a zeneszerzés, álmodom egy olyan dallamról, ami minden dallamnál szebb és minden egyes pillanata olyan zeneiséget hordoz magában, ami a lelket magával ragadja. Azóta ez már nem annyira foglalkoztat, mert a zene lényegét nem csak ebben látom, viszont újabban mintha a trance műfaj egyes számaiban felfedeznék valami hasonlót. Az egyszerű, de sokszor igen dallamos motívumok sűrűn váltogatják egymást, amit a mindennél teltebb hangzás még jobban kiemel. Egészen különös élmény volt ma délután a vonatból a havas tájat nézve hallgatni trance zenét.
Azon is elgondolkoztam, vajon mások is valami hasonló dallamról álmodnak-e, mint én, vajon mások is élnek-e át hasonlókat, mint én pl. a havas táj láttán. Talán akkortájt született maga a trance stílus, amikor ilyenről kezdtem el álmodozni. Lehet, hogy valamiért pont ugyannabban a történelmi időszakban az emberek egy része valami hasonlóról álmodozik, és akinek megvan hozzá a lehetősége, az megvalósítja?
