Nem feltétlen érdemes ezt a két dolgot együtt említeni: én és a matek - hiszen nem állnak közel egymáshoz.
Egy jó és egy rossz tulajdonság mindig jellemző volt rám, ezek közül a rossz remélhetőleg minimum kihalófélben van. A jó tulajdonságom, hogy érdeklődő vagyok, minden érdekel egy bizonyos szintig. Ezért matematikával kapcsolatos dolgoknak is utána olvasgattam, többek között megnéztem, hogyan lehet levezetni Hérón képletét. Más kérdés, hogy a levezetést csak a negyedéig tudtam követni. Olvasgattam a kombinatorikáról is, a matek olyan részéről, amiről nem tanultunk, és a faktoriális fogalmába is belebotlottam. Így nagyon menőnek gondoltam magam, hogy olyan dolgokat is tudok, amiket nem is tanultunk, ráadásul úgy, hogy a matematika csak egy mellékes jelenségként pofátlankodott az életembe, mert tanulását kötelezővé tették. Itt kapcsolódom a rossz tulajdonságomhoz, miszerint mindig különb akartam lenni másoknál, mindig fel akartam mutatni valami olyat, ami mások nem, hogy valami felsőbbrendű embernek gondolhassam magam. Sokan mások csak letudják, amit muszáj matekból megtanulni, bezzeg én annak is utánanézek, amiről nem is tanultunk. Talán ezért is tanultam meg a PI-t is 10 tizedesjegyig, hogy elmondhassam, hogy ezt is tudom.
Azt már kezdem sejteni, hogy a matematika, amit általánosban és középiskolában tanultunk, egy teljesen más megközelítése annak, amiről az egész szólna valójában. Megnéztük az egységnyi sugarú kör kerületét, és abban maradtunk, hogy a PI, ami kijön, nem írható fel egykönnyen, finoman szólva. Egy adott ponttól egyenlő távolságra levő pontok halmazából előálló folyamatos vonal hossza PI, ezt a vonalat a kis szemecskénkkel mi szép, esztétikus, arányos valaminek látjuk, és a kör kitüntető elnevezéssel tiszteljük meg. Aztán később kiderült, hogy a PI a matek teljesen más területein is előjön, így a szögfüggvényeknél is. Ez még érthető is, mert ha az egyenletes körmozgást végző objektumra oldalról nézünk, és elvonatkoztatjuk a körtől, megkapjuk a szépen hullámzó szinusz függvény ábráját. Ez talán rajtam kívül mindenkinek egyértelmű, és csak én csinálok ebből nagy ügyet, hogy micsoda felismerés, hogy itt összefüggenek a dolgok.
Közben kiderült, hogy a faktoriálist lehet törtekre is értelmezni, de ez már nem az a matematika, amivel eddig találkoztam iskolás éveim alatt. Azt még mindenki meg tudja számolni, hány darab egész szám van 0 és a kívánt szám között, összeszorozni őket sem olyan hú, de bonyolult. Viszont a törteket hogyan számoljuk meg, hogy 0 és "n" között hányat kell belőlük összeszorozni? Emiatt valószínűleg teljesen új értelmezést kap a faktoriális. Az új értelmezésben meg már megint ott van a PI is. Valószínűleg elrugaszkodtak az emberek által megszokott, az iskolákban tanított valóságtól, hogy azzal a fránya körvonallal még azt is kapcsolatba hozzák, hogy az első néhány számot összeszorozzuk egymással, akár törve, akár nem.
Lehet, ezzel egyáltalán nem is kellene foglalkoznom, mert sose lesz szükségem ilyenre az életben. Ahogy arra sem, hogy megértsem, mikor lehet szükség a komplex számokra, vagy miért kellett csupán a hatalmas megdöbbenésnél elidőzni, amikor elárulták, hogy megállapodás alapján a nulladik kitevőre emelve valamit mindig egyet kapunk. Megállapodhattak volna abban is, hogy a nulladik kitevőre emelve minden szám értéke PI lesz, de valamiért nem ebben állapodtak meg, és ennek miértjét senki nem mondja el. Sajnos nem tudhatjuk meg, miért annyira logikus a matek. Valószínűleg csúnyán mutatna, nem felelne meg az esztétikai elvárásoknak, ha a koordináta-rendszerben ábrázolnánk az exponenciális függvényt, és nullánál nem ott lenne, ahol van, hanem arrébb.
